Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rák

2010.08.02

a szöveg származása: Gimesi András Gime 99astro, Kemit en Pet csillagtudomány - http://www.kemitenpet.hu

vizes, hideg és nedves, éjszakai, feminin, kardinális, termékeny, flegmatikus, hangtalan, negatív, északi irányt jelöl


A Víz-jegyek közül neki van a legerősebb én-képe, de mivel Víz, ezért ez legbelül épül fel. Benne van a leggazdagabb belső világ. Igazából ebben a belső világban él, kívülről jóformán megismerhetetlen. A jéghegy-elméletnek teljesen megfelelő.

A dolgok róla szólnak, de megteremti a világot belül, és abban éli meg, a külvilág lényegtelen. Mint a Mérleg, csak a Rák befele él, nem kifele, mint a Mérleg.

Érzelem-gyűjtő, érzelem-vadász. Minden érzelmet át akar élni, soha nem elég a simogatásból. Ha egy forrás a számára kimerül, akkor keményen le tud róla válni, szinte lepattintja magát róla.

Változékonyság a jellemzője, H-ban a változásra való képesség, a változás elfogadása. DH-ban szélsőséges szeszélyesség, szinte magának is követhetetlen.

Uralkodó bolygója a Hold -> ciklikus változások jellemzők.


A Rák az egyik legösszetettebb, legbonyolultabb jegy.

Víz-jegy, és mint ilyet lekerekített, lágy vonások jellemzik. Nagy fülcimpája csak a vízjegyűeknek van. Ha a fülcimpa átlagos, de nagyon lelóg, az Rák.

Lágy, lekerekített puha testalkat jellemzi. Nincsenek konkrét arcvonások. Kerek, ún. "holdvilág" arc, "lángosképű", nagyon puha lágy arc, "fél méter" :-) fülcimpa. Szivacsosság: ha belenyomod az ujjad, lyuk marad utána ott. A Rák nagyon könnyen elhízik, amolyan pufók, mint pl. a Michelin-baba.

Gyöngyházfényűen fehér bőre van, ami nem ráncosodik. Puha, fényesen kövérkés arc. A Rák a legjobban izzadó jegy, de ez tiszta víz, nincs szaga. Annyira tiszta, hogy szinte megiható.

A hajszín nem jellemző, semmi karakteres, mint ahogy az egész ember is ilyen: fakó, jellegtelen, fakó-barna.

A Rák arc legjellegzetesebb része a sgnpisze orr. A Ráké egészen "négeres" orr, már tőből megy szét.

Uralkodó bolygó a Hold, azaz női jegy, így meglehetősen feminin, még férfiben is. A Rák férfi öregasszonyosan nőies, mint egy fakó öreg mosónő. Csak a Rák férfi süt sütit!

A Ráknak nincs állandó testsúlya, folyton hízik és fogy, fogy és hízik, mint a Hold, ami az ő uralkodó planétája. A Rák élete fura ciklikusságból áll. A Rák nem törzsgárda tag. Tejesen át tud alakulni, nem egyszerű hosszú idő múltán felismerni.

Semmi izmosság, semmi csontosság. A villendorfi Vénusz. Nagy mellek, férfiban is.

Minden Rák meg van őrülve a macskákért.

Az öltözködése sem igazán jellegzetes. Mindig bő, mindig kényelmes, sosem szűk, sosem feszes. Mindig kicsit kopott, régies. Abszolút átöltözős, otthon átöltözik a puha, kényelmes háziruhába, ha csak öt percre, akkor is. Fekete, piros, sárga soha nem fordul elő rajta. Bőrt sem hord, mert sajnálja az állatot. Derékszíjat soha, inkább nadrágtartót. Mindig túl van öltözve, mert nagyon fázós. Talán a legfázósabb jegy.

A mozgás lassú, lágy. Semmi szögletesség, semmi élesség, lassan hömpölyög. A beszéd is lassú, halk, hömpölygő. Nem nagyon gesztikulál, nemigen van mimikája. Jellegzetesen szóródó személyiség. Rendkívül szélsőséges nézetek közt tud váltani egyik pillanatról a másikra, és ez a szóródó figyelem miatt van.

A Rák ún. jéghegy-személyiség: max. a 10 %-át látod. Minden, ami fontos, az belül van, ami kívül van, az a Rákot nemigen érdekli.

Minden Ráknak az arcára van írva: "Hagyjatok már békében!". Legszívesebben csendben és magában van. Általában nincs jelen, mert ami számára lényeges, az úgyis belül van. Mint Víz-jegy számára a lélek, az álom, a képzelet lényeges. A Rák nagyon érzékeny, nagyon kicsi az érzékenységi küszöbe. Nagyon mély érzésű, talán a legmélyebb érzésű jegy. Állandóan a szélsőségek között változik. Mindig csak egy-egy pillanatképet lehet róla "készíteni", a következő másodpercben már egészen más is lehet.

A Rákot egyáltalán nem érdekli a külső világ, egyetlen ambíciója, hogy átéljen, hogy mindenféle mély, emberi, pozitív érzelmet átéljen. Befogad, elfogad minden irányból, és ezekért él.

A klasszikus Rák-világ az ún. "falvédő-idill": ülnek egymás mellet a párjával, "de jó, hogy vagy nekem". Napi 25 órát ül a párjával, és simogatják egymást. Na meg a macskát... :-)

A Rák teljesen romantikus, egészen tócsába menően szentimentális tud lenni. Nagyon intim kapcsolata tud lenni rokonokkal, barátokkal, és persze anyával, apával, és a macskával.

A maflaság jellemző a Rákra. Játszi, beletörődő, "mafla" beleegyezés mindenbe, csak a belső világát ne zavarja semmi. Azonban minden beleegyezésben csak az van, hogy "megcsinálok mindent, csak hagyjatok már békén".

Nagyon kedves tud lenni, de ugyanakkor meg teljesen konok elzárkózás is lehet a reakciója, mint a macskáknál.

Tengerparton sokszor lehet Rákokat látni, ahogy hajnalban bóklásznak, leülnek, elbambulnak, elméláznak, de ha valaki 100 m-nél közelebb leül, akkor felállnak és továbbmennek.

Van egy bizonyos nagyon jellegzetes működése: a Rák "mozizik". Elképzelt belső világokat "gyárt", és ezekben él. Ezeket nem egymás után teremti, hanem egyszerre, és persze egyszerre, párhuzamosan is "üzemelteti". Ezért minden Rák max. csak 10-20 %-ig van jelen, így ilyenkor kicsit "debil" külső jellemzi, valamint semmitmondó, "távoli" tekintet. Ilyenkor él igazán, mert ezeket a belső világokat teljes egészében átéli. A Rák simán sírva tud fakadni olyanon, amit csak elképzel, míg egy perc múlva már röhög egy másikon stb.. Igazából ebben él. Képes arra, hogy ki sem megy az utcára egész életében. A Rák otthona amolyan bunker-szerű, zsúfolt, de kényelmes, meleg odu. Óriási karosszék a homályos lakás (bunker) egyik zugában, ahova beköltözhet, összegömbölyödhet, mint egy macska, és mozizhat.

Jellegzetes szórakozottsága és figyelmetlensége miatt gyakori a "most ébredtem" jelenség. De hallatlanul pontosan el tudja képzelni a valóságot: ha egy Rák elmond valamit, hogy az hogy néz ki, még ha nem is volt ott, akkor is biztos lehetsz, hogy az tényleg olyan a valóságban is.

A Rákot mindig a múlt érdekli, abba belemélyed, romantikusan felduzzasztja. Eből adódóan a történelem az ő területe. Az emlékekben pontosan megőrzi az érzelmi lenyomatot. Érzéseket, hangulatokat jegyez meg. Jó arcmemóriája van, bár nem tudja, hogy ki vagy, ugyanakkor viszont elmondja, hogy milyen jól beszélgettetek a legutóbb (15 éve :-)), mikor csörgött a villamos a sarkon, de azt nem tudja már, hogy miről beszéltetek.

Nagyon magának való, nagyon zárkózott, bár egy pillanat alatt képes megnyílni. Magában, mély érzelmi viszony nélkül nem képes létezni, akár egy virág is megteszi, csak legyen valami, amire "ráöntheti" a gondoskodását, a szeretetét. Egy Rákhoz igazán csak Rák pár való, mindenki mást halálra idegesítene az állandó gondoskodásával, szeretgetésével. Nagyon fontos neki a finom, lágy érintés, ezzel fejezi ki az érzelmi kapcsolatot, amit szóban nem tudna kifejezni.

Teljesen gyerekes, mafla, ősanyai gondoskodás jellemzi, etet, itat. Semmi erős ízt nem bír, a vegetáriusok jó része Rák, bár a "profi" vegetárius a Halak. Rengeteget iszik, és az útra is iszik, és|vagy visz magával.

Nem intellektuális, és nem verbális, azonban nagyon erősen érzelmi reakciókkal teli. Mindig "szeretetsugárzásokat" küld. Az érintés, a simogatás nagyon Rák dolog. Nagyon hűséges, a környezetéhez kapcsolódó, állandó honvágya van, mégis folyton utazik. Jellegzetes a Rák stoppos: ha az egyik irányba nem veszik fel, átmegy a másik oldalra, "mindegy". Jellegzetes Rák mondat: "Honvágyam van egy olyan ország után, ahol még soha nem jártam.". A hajózás az igazán Rák közlekedési mód.

Mindig a belső világában él. Mindig mindenhonnan elkésik. Mindenhol egy kicsit ideiglenesen érzi magát, sehol sem otthon, legfeljebb csak otthon. Sokszor pont ezért utazik. Nagyon nehezen nyílik meg. Ha megnyílik, akkor nagyon mélyen fogad be, de akkor meg iszonyatosan nehezen enged el. Két lépésben enged el végül: 1. érzelmileg belehal, 2. kardinálisan lezár, és soha többé nem akar még hallani sem rólad.

Ember-, család-, otthon-szerető ember. Igaziból soha sem képes elszakadni a szülőföldtől, legalább egy cserép muskátli legyen, amiben hazai föld van...

A közelség, az intimitás keresése állandó. Sok puha párna legyen körülötte, és a macska a nyakában, ekkor boldog. :-)

DH-ban majdnem a hisztériáig megy, változékony, csapongó lesz.